Gyakran olvashatsz manapság az áldozathibáztatás témaköréről a médiában, de alapvetően a szexuális bántalmazás vagy visszaélés tekintetében. Itt jellemzően arról van szó, hogy amikor valakit ilyen jellegű bántalmazás ér, akkor elintézzük egy: “na azért őt sem kell félteni’ mondattal, és jelentőségteljesen legyintünk egyet, sejtetvén, hogy azért valahol csak megérdemelte. A cikk amúgy a fogyásról és kövérek áldozathibáztatásáról szól, nem szociológiai tanulmányt kívántam írni…

Míg ez egy teljesen természetese viselkedés, számos problémát vet fel. Természetes, mert jó abban hinni, hogy rossz dolgok csak a rossz emberekkel történnek, ergo ha én jó vagyok, mi bajom lehet. És ha a rossz dolog azzal történik, aki kihívta maga ellen a sorsot, akkor valahol meg is érdemelte. Pont.

Éveken át dolgoztam a Nők a Nőkért az Erőszak Ellen szervezetével, ingyenes képzéseket tartva bántalmazott és bújtatott nőknek. Olyan történeteket hallottunk, hogy az embernek fájt a szíve tőlük, de a kollégáim és én nem azért voltunk, ott, hogy sajnáljuk őket, hanem azért, hogy esélyt adjunk ezeknek a lányoknak. Amit ezzel érzékeltetni akarok, hogy ez egy iszonyatosan komplex dolog, amit egy legyintéssel nem lehet elintézni. Még jó, hogy van ez a kritikai gondolkodás, vagy nevezzük józan paraszti észnek.

Fektessük le az alapokat:

1. A bántalmazó bűnét nem kissebbíti az, hogy a bántalmazott ott van, “rendelkezésre” áll a bántalmazáshoz. Ezért a bántalmazót minden esetben olyan mértékben kell büntetni, ami nem veszi figyelembe a bántalmazott esetleges gondatlanságát.

2. A bántalmazott számos olyan lépést maga is megtehet, amivel csökkenti annak az esélyét, hogy áldozattá váljék. A szakértők dolga az, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy hogyan lehet megelőzni az ilyen eseteket, vagy csökkenteni az ilyen esetek számát, miközben a potenciális bántalmazók számára a zéró tolerancia elvét hirdeti.

És akkor induljunk el a kövérek kipécézése – angolul bullying – vagy megalázása témakör irányába, és remélem a fenti analógia értelmet nyer majd egyszer.

1. Egyszerű azt mondani, hogy a sok tohonya kövér miatt nekem magasabb a TB befizetésem, mert ez a sok lusta és torkos ember képtelen egy kicsit többet mozogni és kevesebbet enni. Ha nem lenne arra statisztika, hogy a normál BMI és kövérek között és szinte százalékosan ugyanannyi inzulin rezisztens van. Csak éppen a kövérre lehet ujjal mutogatni, a vékonyra meg nem, aki mellesleg ugyanolyan beteg.

2. Ha az állítás igaz, hogy normál BMI és kövérek között és szinte százalékosan ugyanannyi inzulin rezisztens van, akkor ugyanannyi egészséges is van mindkét csoportban. Na kérem, őket hívják metabolikusan egészséges kövéreknek, és komoly kutatások folynak ebben a témakörben. Magyarán, a kövérség és a metabolikus szindróma mégsem áll szoros összefüggésben egymással.

3. Ha azonosíttuk a bűnöst – aki maga az áldozat, a kövér – akkor már csak ki kell mondani az ítéletet. Azért kövér, mert túl sokat eszik, és keveset mozog. Ergo ha többet mozog és kevesebbet eszik, máris lefogy, és a világ is szép lesz. De a dolog nem ilyen egyszerű. Ha az lenne, akkor működne a dolog, de ezen alapelv mentén úgy tűnik annyi kövér embert generáltunk, mint még soha a történelemben.

4. A kövérség evolúciós előny – aki többet, hatékonyabban, gyorsabban tudott magára felszedni extra súlyt, azt a múltban inkább túlélő volt, a vékonyak meg egyre fogytak, és a modern mezőgazdaság megjelenésével  ez az előny egyszer csak hátrány lett. Ha ezt nem érti a szakember, akkor nem érti a miértet. Tehát valami olyan ellen küzdünk, ami alapvetően csak pár száz éve hátrány…

5. Azokat a bántalmazókat a nevükön kell nevezni, akik évtizedek óta profitálnak abból, hogy kövérek egyre kövérebbek lesznek. Ebben bűnösök a diátás guruk, de egy csomó világcég is, akik elhitetik veled, hogy ha reggelire nem kukoricapelyhet – értsd mezőgazdasági hulladék – eszel, akkor nem fogod bírni az egész napos terhelést. Megnyugtatlak – ki fogod bírni.

6. Hiteles információval kell ellátni azokat, akik keresik azt. Már az iskolában helye van ennek a tudásnak, és ha mellé megtanítanánk a gyerekeket kritikusan gondolkodni, az már maga lenne a tökély. Nyilván, a társadalomnak nem gondolkodó emberekre van szüksége, de ez egy másik téma.

8. A kövérség alapvetően nem kalória be – kalória ki probléma, hanem éhség probléma. És mivel a kevesebb kalória be – több kalória ki mindig éhséget generál, nem lehet soha megoldás.

9. Nem az megoldás, hogy a kövéreket arra bíztatjuk hogy fogadják el a testüket, és legyenek így boldogok. Ne csináljunk már polgárjogi harcosokat belőlük. Én biztos nem fogok senkinek beszólni azért, mert kövér, és ha segítséget kér, ott leszek az első sorban, hogy valós megoldást kínáljak, kínáljunk. De ne emeljük piedesztálra azt, aki éppen egy metabolikus betegséggel küzd. Az egy dolog, hogy nem lehetnek ízléstelen beszólások céltáblái, és az pedig egy másik, hogy példaként állítjuk mások elé, mint követendő példát. Nem azok. Segítségre váró emberek.

Kezded érteni?