Ha megfigyeled a ma fitnesz trendeket, a funkcionális edzés még mindig, és jó ideig még jól eladható formátuma lesz az edzésnek. Van aki szerint ez múló divat, de lassan 13 éve annak, hogy azt hallgatom – jövőre már ez is a múlté lesz. Aki azt gondolja, hogy a funkcionális edzés hamarosan lecseng, nem ismeri az előzményeket. Igaz, a többség a definíciókkal sincs még tisztában, nem is csoda…

A helyzet az, hogy a fitnesz évtizedeken át gyakorlatokról és a gyakorlatokat elvégzésére fejlesztett gépekről szólt. Mozgások helyett izmokról beszéltünk, próbáltunk izoláltan edzeni, mert elkövettük azt a hibát, hogy nem használtuk a kritikus gondolkodást. Láttuk az erős embereket, és ők izmosak voltak. Majd láttuk az izmos embereket, és arra gondoltunk, ők még a korábban izmosnak gondolt embereknél is erősebbek, mert a több izom nyilvánvalóan több erőt is jelent. Tévedtünk.

De a legnagyobb tévedés nem ez volt, hanem az, hogy nem az emberi alapvető mozgásokról szólt az edzés, hanem a megmozgatott súlyokról, a bevitt fehérje mennyiségéről, a bicepsz kerületéről meg a testzsírszázalékról – de a mozgás, az alapvető emberi mozgás, mint követelmény nem volt szempont.

A sportolókat letiltottuk a guggolásról, és helyette lábnyújtást és hajlítást végeztettünk velük abban a hitben, hogy erősebbek lesznek a sportjukban és így még a térdüket is kíméljük. De a pályán nem lettek erősebbek, tartósabbak pedig semmiképpen.

Eltiltottuk őket a felhúzástól, mert nem értettük, hogy ez nem a hátat erősíti – vagy okozza annak sérülését – hanem a csípőhajlítás nevű alapvető emberi mozgást gyakoroltatjuk velük. Mindenki izmosabb lett, de senki sem lett jobb sportoló vagy tartósabb sportoló.

Erre elkezdtük a funkcionális edzést megalkotni. Rehabilitációs szakemberektől lopott gyakorlatoktól és sportmozgások súllyal történő imitálásától vártuk a sikert. Évekbe telt, mire rájöttünk, ez is zsákutca.

Rájöttünk, hogy az egyik legnagyobb hiba az volt, hogy nem rendszerben gondolkodtunk, nem tettük fel a megfelelő kérdéseket, nem csoda, ha ilyen használhatatlan válaszokat sikerült csak kipréselni magunkból. Mert a teljesítmény helyett a mozgásnak kellett volna a fókuszban lenni, és érteni kellett volna, hogy egy személyre szabott edzés nem attól lesz egyénre írva, hogy személyesen az edző számolja az ismétléseket.

Hanem attól, hogy az alanyt az edzésfolyamat megkezdése előtt felmérjük, és eldöntjük, mi az ami a hátrányára válna, mihez kell egy kis korrekció, hogy az előnyére válhasson, és mi az, amit máris fejleszthetünk. Ez neked talán most evidens, de ez a gondolatmenet 10 éve még eretnekségnek számított. Ahogy ma az számít annak, ha azt mondod, a korrekció – ha kell -a szükséges rossz, mert nem a korrekció épít atlétát, hanem az edzés, de néha korrigálni kell azt, ami nincs a helyén.

A preventív szemléletű edzés kifejezéstől a hajam hullik, mert egy ponton túl meg kell fogni a súly, oda kell állni a húzódzkodó állvány alá, le kell futni azt a távot. Azt látom, hogy jobb sorsra érdemes élsportolók az egy órás kiegészítő edzésből 40 percet mindenféle marhasággal töltenek el, majd 10 percben megöljük őket egy tabata programmal, mert nehogy már unatkozzon a nyomorult.

Nos, az FMS azt mondja, szánj a felmérésre 10 percet. Válaszd el a védd-korrigáld-fejleszd kategóriákat, és első körben ne azt határozd meg, hogy mit csinálj, hanem azt, hogy mit ne. Mert a győzelemhez első körben fontosabb az, hogy mit nem teszel, mint az, amit teszel.

Nem hiszed? Biztos sokat segít, ha halolajat szedsz, de ha mellette napi 10 fánkot tömsz az arcodba és cigarettázol, aligha a halolaj az, amiért aggódnod kell.