Gyakran olvasok vérre menő vitákat a Facebook-on, ahol edzők hol a stabilitás, hol a mobilitás elsődleges fejlesztése mellett, vagy ellen érvelnek. A helyzet az, hogy a legtöbb vita azért is meddő, mert előbb tiszta és széles körben elfogadott definícióval kellene rendelkezni mindkét esetben, hogy egyáltalán érdemi vita folyhason.

Míg az edzők egy részének a mobilitás nem más, mint a flexibilitás maga, addig az edzők egy másik csoportja szerint a stabilitás az, ha képesek vagyunk instabil felületen munkát végezni. Ha a vita ezekkel a definíciókkal folyik, én jellemzően nem kívánok a részese lenni, mert ebből nem lehet értékes beszélgetés, hiszen az alapok hiányoznak.

MobilitásA neuromuszkuláris rendszer azon képessége, hogy egy ízület vagy ízületek sorozatának a hatékony mozgását tegye lehetővé teljes, nem redukált, fájdalommentes mozgástartományban.

Stabilitás: Aktív izomkontroll egy ízületre vonatkoztatva, hogy erőt továbbítson és mozgást kontroll alatt tartson, normális izom-hajlékonyság, és ízületi mobilitás jelenlétében. A stabilitás tehát az a folyamat, amely során fent tudunk tartani egy pozíciót, testtartást statikus vagy dinamikus kihívások ellenében is.

A mobilitás ennek okán jóval több, mint flexibilitás, és mobilitás megléte azt is jelenti, hogy minőségi proprioceptív információ jut be a központi idegrendszerbe.

A stabilitás okán meg kell jegyezni azt is, hogy a minőségi propriocepció alapján jön létre a minőségi stabilitás, és míg a stabilitáshoz kell erő is, de korántsem ez a legfontosabb eleme magának a stabilitásnak, hiszen a stabilitás igen komplex folyamat, amelyben az idegrendszer számos eleme részt is vesz. (spinal cord, brain stem, sub- cortex, and cerebral cortex)

És akkor most marad a kérdés, hogy melyik a fontosabb. Nos, attól függ – és itt jön képbe az FMS, amely során nem csak meghatározzuk a mozgásproblémákat, de sorrendbe is állítjuk azokat.