Akik hosszabb ideje olvassák a blogom, ismerik a véleményem az FMS, SMR és Z rendszerekről, és attól tartok sokakban az a benyomás alakult ki, hogy egy RKC csak tökéletes mozgásmintával rendelkező kliensekkel dolgozik, és mivel ilyen nem létezik, ezért állandóan korrekciós gyakorlatikkal sokkolja a szerencsétleneket.

Túlzás 1 – az egyik túlzás, amibe egy edző eshet, hogy egyszerűen nem méri fel, azt, hogy a kliens rendelkezik-e valemilyen hozott problémával. Valljuk, többségünk rendelkezik valamilyen asszimetriával, mozgásmintabeli problémával, de természetesen mindnek vannak fokozatai. Az edző vagy nem érti ezen összefüggéseket, vagy úgy gondolja, erősen limitálja a kliens-kört, aki elérhet, hiszen a legtöbben azért keresnek fel személyi edzőket vagy éppen csoportos edzéseket, mert gyors, látványos és maradandó változást akarnak elérni. Nem feltétlenül gondolják, hogy ezt sérülés formájában akarják megkapni, habár egy hosszú időn át “gondosan felépített” és a kiindulási pontot nem ismerő edzésterv  pont ezt a hármast teszi reális elképzeléssé.

Túlzás 2 – ha az egyik extremitás a a fenti pont, úgy a másik a mindent mérek, és addig mérek amíg hibát nem találok. Ami nem tört el, ne javítsd meg – szól a régi mondás. Az FMS teszt 2-3 perc alatt lezaljik, és nagyjából komplex képet kapunk arról, hol is tart most az alany, és melyik gyakorlattal mit kockáztat. Ezt azonban túlzásba vinni legalább annyira problémás, mint meg sem kísérelni megérteni, mi a kiindulási alap, amelyre erőt, állóképességet és robbanékonyságot építünk. Egy Trabantba nem mindig jó ötlet Porsche motort építeni…Vannak olyan rendszerek, ahol az ilyen jellegű mérések 3-4 órát is eltartanak – Paul Chek Institute – ami nekem már túlzás.

Optimális megoldás – Nos, ebben az esetben a rehab már maga az edzés, és az edzés maga a rehab. Futurisztikusan ható állítás, de talán nem lehetetlen. Ismerve az alany gyengeségeit az edzésterv olyan módon is összeállítható – és felhangozhat a GPS-ből ismert “újratervezés” mondat, bármikor – hogy maga a korrekció már az edzésben is szerepet kap, és azokat a területek korrigáljuk, amelyek valóban korrekcióra szorulnak. Ez egy átlagos európai embernél nagy eséllyel, jó szemmel és némi tapasztalattal már az ajtóban megtippelhető, ugyanakkor az FMS ennél nyilván pontosabb eredményt ad.

Nem gondolnám tehát, hogy az FMS előtt nem volt edzés és nem voltak fantasztikus eredmények bármely sportban. De minden olyan eljárás, amely csökkenti a sérülés kockázatát, minimum megfontolandó. A nyugati orvoslás rehabilitációs modellje kontakt sérülés esetén egész jól működik, hiszen adott az ok és okozati összefüggés. Ha egy focistának elrúgják a bokáját és szakad a szalag, úgy perce pontosan tudjuk, mi okozta a sérülést. A nem kontakt sérülések az igazán rejtőzödő és csendes gyilkosok, mert miközben az ok szinte felismerhetetlen vagy a felejtés ködébe vész, az okozat egyre nyilvánvalóbb. És erre az orvoslás nehezen talál választ, teljesen érthető okokból.

Vegyük újra a focistánkat, akinek egy meccsén elrúgják a bokáját. Nem súlyosan, de azért érzi már a meccsen, és mint tudjuk, ez a következő napokban csak rosszabb lesz. Miután a bokában lezajlik a normál gyógyulási folyamat, a bokáját instabilnak és túlzottan lazának érzi, ezért – tartva a sérüléstől – gyakorlatilag úgy tesz, ahogy a test is tesz a gyógyulási folyamat elején: stabilizálja a sérült területet. Természetesen itt nem dagad fel az érintett terület, megteszi egy kis ragasztószalag is, és a boka elég merev ahhoz, hogy ne lehessen elrúgni.

Ettől azonban még kocogni, sprintelni, becsúszni, fejeléshez felugrani és rúgni kell, és a bokából eltűnt mobilitás ezen elvégzendő feladatokhoz nagyon is kelleni fognak. Nem ritka az, hogy már rövid távon az alsó háti terület feszessé/fájdalmassá válik, de ugye ennek mi köze lehet a bokához…Miután a csökkent mozgásterjedelem úgynevezett SMA-t eredményez – sensory motor amnesia, az idegrendszernek idegenné válik a nem használt mozgásterjedelem – az idegrendszer a módosított motoros programot hoz létre – altered motor program – ami megfelelő mennyiségű ismétlés esetén már nem csak módosított, hanem A mozgásminta. Amelyhez a lánc minden egyes egységének alkalmazkodni kell, a boka elvesztett mobilitása esetén egészen a nyaki csigolyákig. És itt jön a képbe a valós probléma, hogy a későbbiek folyamán fellépő ellentétes oldali vállfájdalom logikailag nem köthető össze a boka mobilitás elvesztésével. Az okozattal foglalkozó szakember pedig a legjobb jóindulattal is gyakran van kudarcra ítélve, mert feltérni az összefüggéseket egyáltalán nem egyszerű.

Tehát azt gondolom a korrekciós gyakorlatok beépítése az edzésbe – bemelegítés/előkészítés blokk – az egyik leghatékonyabb megoldás, amivel megelőzhető az, hogy a repetitív rossz minőségű mozgás a fenti logikai láncot követve sérülésben nyilvánuljon meg. Kis időbeli befektetés ez egy későbbi jelentős nyereségért, ami a fájdalommentes edzés. Kivéve, ha te a no pain/no gain elvek követője vagy, mert akkor ez a post nem neked szólt.