A korábbi írások itt: Link.

Az idegrendszer túlhasználata jelentősen függ attól, mennyit és milyen minőségben alszol, mit és mennyit eszel, mennyit idegeskedsz naponta és milyen okosan folytatod az edzéseid. Bármely összetevőben beálló változás drasztikus minőségi/mennyiségi csökkenést okoz az edzésedben, habár érdekes módon a legnagyobb csúcsokat rövidített alvással lehet elérni. A dolog egyszerű, kisebb alvásmegvonás esetén a test “fight” módba kerül, és nagyobb teljesítményre képes. Mennyi a csökkentés mértéke? Egyéni, és azért is nehéz alkalmazna. Volt már olyan veled, hogy alig volt kedved edzeni, rosszul aludtál és csak a barátok miatt mentél el a terembe, majd számos egyéni csúccsal zártad a napod? Ezzel szemben az sem kizárt, hogy egy szuper 10 órás alvás után azt hitted, ma széttéped  a súlyokat, és aztán borzalmasan teljesítettél. Nos, erről beszélek.

Tudjuk, hogy a túledzésnek két fajtája van – szimpatikus és paraszimpatikus – de mindkettőre az a jelemző, hogy rosszabbul teljesítesz, amivel azért nagy sokkot nem okoztam az olvasónak. Rengeteg olyan tünet van, amivel felismerhető a túledzés, amikor már túledzetté vált a sportoló. Az ugye egyértelmű, hogy a túledzés idegrendszeri folyamat, és ha képesek vagyunk arra, hogy megértsük, az idegrendszer bináris rendszer, amely minden információt a veszélyesség alapján oszt be két csoporta : veszélyes – nem veszélyes, akkor nagyot léptünk előre a megértéshez vezető úton…

A túledzés esetén nyilvánvalóan az idegrendszer veszélyesnek ítéli meg a folyamatokat, és úgy dönt, hogy olyan környezetet teremt, ahol a teljesítmény növelése vagy fenntartása nehézségekbe ütközik. A szovjet súlyemelők szinte állandóan a túledzés – edzés határvonalon egyensúlyoztak, és nagyon komolyan vették azt, hogy a határt csak ellenőrzött körülmények között lépjék át. És ezért roppant szofisztikált megoldásokat vezettek be a sportolóknál. Az oroszok azért érdekes emberek, mert amikor a Nasa rájött, hogy a Bíró féle golyóstoll nem működik az űrben, több milliós dolláros fejlesztésbe kezdtek, hogy működőkpes tollat vigyenek az asztronauták az űrbe. Nyilván a fejlesztési osztály akkor kapott a szívéhez, amikor a szovjet elvtársakról kiderült, hogy ők ceruzát használnak. Városi legenda? Talán, de jó…

Marokerő – Az oroszok – majd a bolgárok – egy egészen elképesztően egyszerű megoldást találtak, és ez a marokerő mérése volt. Ha az erő idegrendszeri folyamat, és valamiért az idegredszer fáradtsága hihetetlenül jól mérhető a marokerő változást figyelve, akkor miért ne mérjük naponta a marokerőt? És igazuk volt. Pár napos pihenő után mértek egy pihent értéket – base line – és innentől minden nap reggel a versenyző első dolga az volt, hogy egy orvosi dynamometeren nyomott egy maxot. Felírta, és vitte magával az edzésre. A marokerő drasztikus változása automatikusan azt jelentette, hogy az edző módosította a terhelést. Ehhez persze precíz mérőeszköz kell, mert 2kg eltérés mínuszban ma azt jelenti, hogy a tegnapi edzést még nem pihente ki az idegrendszer. +4 kiló azonban felhívás a mai max edzésre.

Reakcióidő – A másik fajta amit én szeretek használni, az a reakcióidő mérése. Azt különféle okostelefonokon teljesen jól lehet mérni, van pár ingyenes program is, amely 5-10 mérésre ad átlagot. A gyorsaság, rakció és koordináció mind idegrendszeri funkció, és az ezekben beálló negatív változás mind egyértelmű jelzés arra, hogy közel vagyunk a határhoz, vagy át is léptük azt. A reakció idő mérése persze sokféle lehet, ilyen kreatív megoldás a Dan John által is szeretett 15 másodperces teszt, ahol annyi pontot kell nyomi a tollal a lapra, amennyit csak bírsz. A pontok száma napi szinten mérve jó megközelítéssel tárja fel az idegrendszeri esetleges túlterhelést, de ad zölt utat is ha kell a mai nagyobb terhelésnek. ( Iphone esetén a lightning fast Tap ingyenes programot próbáld ki.)

Viszonylag egyszerű megoldások, a kérdés az, hogy használod-e őket.