Amikor én elkezdtem edzeni, még alapvetően alig volt ennek szakirodalma, vagy ha volt is, főképpen más nyelven volt elérhető. Hogy mást ne mondjak, jellemzően a magyarul megjelent 1-2 könyvből, magazinokból tájékozódtunk, és ha tudtunk venni Sportrobi fehérjekészítményt, akkor már “badis-nak” gondoltuk magunkat. Szívesen mesélnék arról, hogy milyen iszonyatosan vicces volt egy olyan port a tejbe keverni, aminek egy tulajdonsága volt, hogy semmivel nem keveredett.

A lényeg az, hogy átalában mindenki azt csinálta, amit a legnagyobb srác a teremben, mert az ugye úgy tűnik működik. Természetesen ez a srác legalább annyira keveset tudott az egészről, mint mi, kicsit olyan volt, mint az orosz tanár, akit átképeztek angol tanárrá a nyáron, hogy onnantól már egy másik nyelvet tanítson, és nagyjából pont egy leckével járt a tanuló előtt.

Mire magunkhoz tértünk, máris kezünkben voltak az első amerikai magazinok, ahol már Joe Weider adta meg az alaphangot ahhoz, mégis hogyan kellene edzeni súllyal. A fene sem tudta, hogy Joe inkább a marketing nagymestere, mert a Master Blaster annyi marhaságot írt össze, hogy elképesztő. De minden magazinban egy másik edzésterv jelent meg, és nem értettük, ezek a mukik hogyan lehetnek ilyen hatalmasak, míg mi ugyanezt az edzéstervet követve csak némi izmot tudunk magunkra pakolni. Talán az átlag halandó számára a legnagyobb gond az volt, hogy úgynevezett osztott edzéstervet javasoltak kezdőnek és haladónak, a cél az izoláció volt, és persze mindehhez gépek kellettek minden mennyiségben, no meg protein. Az elején mi azt sem tudtuk, hogy a protein az fehérje. Nem vicc.

Neked, aki már a modern funkcionális edzéselméletet Mike Boyle-tól boltban éred el magyarul, nyilván mókásnak hangzik mindez, de az akkor tényleg így ment. Edzés előtti felmérés? Törzserő? Légzés fontossága? Ugyan már? Mennyit nyomsz fekve, ez volt a kérdés. Általában edzéstervezés? Periodizáció?

Jellemzően mindenki valami osztott edzéstervet követett és a leggyakrabban használt szett / ismétlés minta a 3×10 volt.A célom az, hogy ebben a sorozatban majd pár olyan edzéselméleti tanácsot írjak le olvasható, laikusok számára is érthető módon, hogy meg tudd fejteni ha ránézel egy edzéstervre, hogy vajon mit akar mondani a költő.

Egy egy edzésterv, program alapvetően egy történet, annak a sportolónak a története, akinek írjuk. Minden ami abban áll egy terv, amit ceruzával írunk papírra, mert a terv gyakran változik. Nem azért, mert a cél változik, hanem mert az atléta változik. Nem azért, mert a program unalmas. Egy átlag edző jellemzően össze-vissza variálja az edzésben használt gyakorlatokat, mert szórakoztatni akar. Miközben a sportoló soha nem válik egyik gyakorlat mesterévé sem, ami önmagában növeli a sérülési kockázatot.

És miért ez a kép van a cikk elején? Mert ez az egy kép leírja a 80-as és 90-es éveket.