Sokaknak volt idegen az előző három rész tartalma, pedig amiről beszélek nem újdonság. A Janda és Kollar féle alapelvek eredetileg a rehabilitációs szakemberek munkáját segítetették, de ma már széleskörűen használják edzők is – nem véletlenül.

Az előző rész itt!

A mozgás megkezdése előtt fontos, hogy maga a gerinc cél és terhelés specifikus stabilitást biztosítson a központ számára, és ez a légzés nélkül elképzelhetetlen. A belső hasüregi nyomás, amely szintén feladat specifikus egy szempillantással hamarabb történik meg, mint maga a mozgás, de szükséges ahhoz, hogy maga a mozgás megtörténhessék.

A rekeszizom aktivitása ebben a képletben azért fontos, mert a rekeszizom excentrikus megfeszítése számos egyéb hatást generál:

  • A medencefenék és más törzsizmok társ-kontrakciója.
  • Belső hasüregi nyomás.

A belső hasüregi nyomás ahogy írtam feladat specifikus, és tetszőlegesen növelhető, sőt – nem csak reflexív módon jön létre, egyes sportágakban már a mozgás megkezdése előtt létrehozzuk az úgynevezett előfeszítést, mely egyik legerősebb komponense maga a légzés. Az erőedzésben tapasztalt előfeszítés azért is ad részben fals tranfszert a sportok többségére, mert ezekben nincs lehetőségünk előfeszítés stratégiát használni, annak reflexív módon az erőhatás pillanatában kell stabilizációt végrehajtani.

A kérdés persze az, hogy az itt felsorolt kapacitások és kvalitások miképpen edzhetők, hogyan tudjuk aktivizálni a rekeszizmot, amely úgy tűnik kulcsjátékos ebben az egész folyamatban. Nos, úgy tűnik az orrlégzés ebben a fejlesztési folyamatban kritikus elem, már csak azért is, mert az orr alapvetően 50 százalékkal több ellenállást ad a szájjal szemben, ami 20 százalékkal aktívabb rekeszizmot hoz létre.

Nem olyan rossz stratégia tehát az orrlégzésre való rászoktatás.