Mivel szaunát, infraszaunát és fényterápiát is gyakran használok, a kérdés rendszeresen felmerül, melyik a jobb? Nos, mire akarod használni?

A szauna és infraszauna elsődleges hatását alapvetően a hőn keresztül éri el, amely számos kutatás alapján biztonsággal kijelenthető, hogy igen nagy kardiovaszkuláris előnnyel jár. És mivel a szaunák esetén a hő a fontos, például a infraszaunák olyan hullámhosszban sugároznak, mely elsődleges előny maga a hőhatás. Maga a szauna – hő – erős stresszt jelent a szervezet számára, gyakorlatilag alacsony intenzitással végzett kardió edzésnek minősül, mert a hő hatására magasabb lesz a pulzus, és ez a szauna használat közben és részben utána is így marad. Most a méregtelenítésbe nem mennék bele, mert ez egy nagyon vékony jég, de tény, hogy számos kutatás bizonyítja, egyes toxikus vegyületek a szaunázás – és vélhetően edzés során az izzadással – képesek távozni a szervezetből.

A lényeg az, hogy a szaunázás egy remek dolog, amely az egész rendszerre kedvezően hat, hiszen azt még nem is írtam, hogy tanulmányok sora mutatja, hogy a szauna használata növeli a növekedési hormon szintet, ami összefüggésben van a gyorsabb regenerációval. Az infraszaunák alapvetően teljesen más hullámhosszon dolgoznak, mint a fotobiomodulációs eszközök, így a hatásmechanizmusuk is más. Tekintsük át röviden ezeket a hullámhosszakat.

“A Földre érkező napsugárzás spektruma 290-től több mint 1 000 000 nm-ig terjed, és a következőképpen oszlik: 6,8% UV, 38,9% látható és 54,3% infravörös sugárzás közelében (NIR) [1]. Az infravörös hullámsáv 760 nm-nél hosszabb és legfeljebb 1 mm-es hullámsávot jelent. A tengerszint feletti napsugárzás mintegy 40% -át teszi ki. Három sávra osztották: IR-A (760-1400 nm), IR-B (1400-3000 nm) és IR-C (3000 nm-1 mm) (1. ábra). Az infravörös sugárzás a vizsgált pontos hullámhossztartománytól függően különböző mértékben terjedhet az epidermiszre, a dermisre és a szubkután szövetre. Az infravörös sugárzásnak való kitettséget hőnek tekintik.”

Vagyis az infraszaunák jellemzően valahol a 1400 felett és 3000-ig sugároznak, ennek is köszönhető az, hogy nagy hőt termelnek. Érdekes, hogy még egy 65-70 C hőfokra felfűtött infraszuna is perzselően meleg tud lenni, ez finn szauna esetén meg sem érezhető. A kérdés persze az, hogy mit tud tehát a szauna, amit a PBM nem. Nos, ez a hő – ami esetünkben stresszt okoz, vagyis hormetikus hatással bír.

Photobiomodulation ( PBM ) vagyis fotobiomoduláció

Számtalanszor leírtam már, és le is fogom. A NAP hatása pótolhatatlan. De még a nap által sugárzott hullámhosszokból is van pár, ami különösen izgalmasnak tűnik, ezek közül is két tartomány tűnik extrém módon hatékonynak. Az egyik valahol 620-670 nm között sugároz, a másik 800-900 nm között. A fényterápia egyik legnagyobb szakértője és kutatója ma a világon Dr. Michael Hamblin, aki otthonában is pont ezekben a tartományokban sugárzó eszközöket tart és használ naponta. Nem véletlenül. A lenti grafikán az látható, hogy a mitokondriumban található citokrómcoxidáz (CCO) aktivitása látható, különböző hullámhosszokon, és látható, hogy mely houllámhosszon törénik drámai növekedés az energiatermelő folyamatokban.

Mi ebben az izgalmas? citokrómcoxidáz (COX) az elektron transzport lánc része a mitokondriumban, és amely lánc alapvetően két feladatot lát el: ATP termelés és metabolikus víz gyártása. A megfelelő hullámhosszon prezentált fényterápia ezt okozza, és a felhasználók pont erről számolnak be. Több energia, gyorsabb regeneráció.

Természetesen a fényterápia esetén érdemes még beszélni kezelési időről, felületről, a fénytárápia során használt W/cm2 értékekről.

De erről majd legközelebb.