Sokan gondolják azt, hogy az életben sikert elérni szerencse és tehetség dolga. Illetve Magyarországon még ide tartoznak a kapcsolatok is, természetesen – de ezzel most nem kívánok foglalkozni.

Gyakran hallom azt a kérdést, hogy mennyi ideig tart egy harcművészetben színes vagy fekete övet kapni – amire valójában nincs jó válaszom. Mennyi idő alatt lehetsz a kettlebell mestere – szól a másik tipikus kérdés. Egyrészt az öv  nem fontos, csak az a tudás, amit adott esetben jelent – ahogy nem attól lesz valaki a kettlebell mester, mert diplomája van róla. És önmagában az öv eléréséhez szükséges idő sem az egyetlen eleme az egész tanulási folyamatnak, annál inkább a tanulással eltöltött idő a meghatározó…

Pár hete kaptam meg a brazil jiu-jitsu lila övet a Carlson Gracie vonalon, amit sokan tulajdoníthatnak annak, hogy erős vagyok esetleg annak hogy 5 éves korom óta versenyszerűen sportolok, vagy szimplán mázlista vagyok. Pedig a helyzet roppant egyszerű – küzdősportolóként a frászt hozta rám annak a lehetősége, hogy valaki a földön csomót köt kezemre lábamra, és van, hogy az embernek szembe kell néznie a félelmeivel.

Nem volt szerelem első látásra, és önmagában az, hogy viszonylag erős vagyok csak kicsit tette a dolgomat könnyebbé… Mert azért valljuk be, ezzel a tulajdonsággal nagyon nem vagyok egyedül, és mások előtt is nyitva az ajtó, hogy erősek legyenek – nem volt könnyű 18 évesen és 64 kilósan azzal szembesülni, mennyire gyenge is vagyok valójában…De ez legyen egy másik cikk.

Ugyanakkor azt kevesen tudták, hogy az elmúlt 3 évben soha nem edzettem heti 4 alkalomnál kevesebbet, de a gyakoribb a heti 6 bjj volt, és különösen figyeltem arra, hogy heti 5-6 alkalommal mentális edzést végezzek. Különösképpen nem tartom magam tehetségesnek semmiben – és mielőtt valaki azt gondolná, hogy eredményhez csak embertelen akaraterő segítheti az embert, úgy nincsenek jó hírem. Akaraterő dolgában sem tartom magam különlegesnek.

Pusztán abban hiszek, hogy betartható, inspráló célokat tűzzek ki magam és mások  elé. A cél nem a lila öv volt – hanem az, hogy a holnapi edzésre el tudjak menni. A cél nem az egy küzdelemben, hogy nyerjek, hanem elsősorban ne kapjak ki. Vagy ha sokkal jobb ellen küzdök, a cél az, hogy most tovább bírjam – és mindig tovább. Az akaraterő pont olyan mint egy izom – ha eleget használod – erősebb lesz. Nem azonnal lesz erősebb, hanem lépésről-lépésre.

A tehetség és szerencse azt gondolom azok kifogása, akik képtelenek voltak elegendő időt a fáradtsággal, néha fájdalommal eltöltött gyakorlásokkal eltölteni – legyen szó bármiről. A több gyakorlás okozta hatékonyság és eredményesség csak a laikus számára azonosítható a vakszerencsével. Vagy ahogy egy híres sportoló mondta: “minél többet gyakoroltam, annál szerencsésebb lettem.”

Elsődleges szempont, hogy az ember valami olyanba kezdjen, amiben fel tud oldódni, amit szenvedéllyel képes gyakorolni, és ahol nem a megszerezhető csíkok, övek, oklevelek jelentik magát a célt, hanem maga a lehetőség a tanulásra, a fejlődésre. Ebből a szempontból a harcművészeteket és a kettlebellel történő SF edzés között rengeteg párhuzam van.És akkor egyszer valaki mégis ad egy oklevelet, egy csíkot vagy egy övet, és akkor csak nézel bambán, mert nem ezért csináltad, de hazudik akinek nem esik jól a neki fontos emberek elismerése.

A tervezés tehát fontos, ahogy a gyakorlás is. A gyakorlás során szerezzük meg azokat a készségeket, amelyek idővel egy szakma mestereivé tehetnek minket. A most és azonnal mentalitás nem kedvez a mesterré válásnak – a türelmetlenség ugyan érthető, de meg kell tanulni ezen az érzésen is uralkodni, és örülni minden eredménynek, és állandóan újabb és újabb kihívásokkal terhelni a rögzült készségeket. Meg kell tanulnod a deadliftet a swing előtt, és csak aztán jöhet a kettlebell szakítás – a pontosan és jó minőségben végzett szakítással szembeni kihívás lehet az 5 perces snatch teszt, vagy a nagy súlyos szakítás. Mindkettő kihívás, és mindkettő azon áll vagy bukik, hogy korábban elegendő időt fektettél-e a deadlift megtanulásába. Persze értem én, hogy a deadlift akár unalmas is lehet – de nem akkor, ha a tökéletes kivitelezést keresed. A gyakorlás nem edzés – a gyakorlás során folyamatosan ellenőrzöm a kivitelezést, korrigálok ha kell és újra és újra javítom, míg nincs pozitív változás. Semmi nem lesz azonnal tökéletes, elég ha egyszerre egy kicsi, de értékelhető javulást észlelsz.

A mesterré váláshoz persze kell egy jó közösség és azt gondolom egy mester vezetése is – a folyamatok ezzel felgyorsulnak, sokkal kevesebb zsákutcába futsz bele, és mindig van valaki, aki képes objektíven visszajelzést adni. A küzdelem közti értékelések, a pozíciók, kombinációk megvitatása, a hibák korrigálása és a jó megoldásra rávezetés igényli a szakértő vezetést. Ez nem youtube akadémia.


Gyakorlás…

Folyt köv…