Ez egy olyan tipikus kérdés, amit gyakran kapok meg, olyan kérdések társaságában, hogy melyik gyakorlatot javaslom, hány szériát/ismétlésszámot kellene végezni bizonyos gyakorlatokból és mit kellene enni – és még sorolhatnám az ezen a sémán alapuló kérdéseket.

Egyfelől megértem a kérdéseket, hiszen aki ma úgy dönt, hogy edzésre adja a fejét, az olyan mennyiségű információt talán a neten vagy kap barátoktól, ismerősöktől, hogy ember legyen a talpán, aki egyrészt képes dönteni, képes helyesen dönteni és képes ki is tartani a döntése mellett.

Kezdjük ott, hogy edzeni nem azért kellene, mert le akarunk adni X kilót. Arra ott van az étkezés megreformálása, ami egyszerűbb feladat, mint az ember gondolná. Ugyanakkor a nem evés kevésbé tűnik aktív cselekvésnek, mint az edzés – és a lelkiismerefurdalástól gyötört léleknek gyógyír a mozgás, mert azt gondolja, hogy most aztán valami igazán hasznosat tett annak érdekében, hogy elérje a célját. Ha a mozgás csak, mint a kalórideficit elérésének egyik vagy egyetlen módjaként merül fel, a gond mindösszesen annyi, hogy minden kihagyott edzés csak növeli az elkeseredést, hiszen amikor ez az egyetlen eszköz a harcban, ennek a feladása már letargiába taszítja a szerencsétlen alanyt.

Az persze, hogy a tanulók egy része is csak úgy néz magára a mozgásra, mint a fogyás egyik eszközre nem az ő hibájuk, hiszen a legtöbb edzőtermi gépen megtalálták annak a módját, hogy számolják az elégetett kalóriát. Újra jelzem, egy 1 napos böjt esetén pedig több értelme lenne az el nem fogyasztott kalóriát számolni, de értem én – ez mégis túl haladó szemlélet lenne a fitnesz iparban, vagy egyenesen szentségtörés, micsoda kérem, böjt??? Az.

Mi tehát ott hibázunk, hogy azt hitetjük el a tanulókkal, ha heti 2x lemegy az edzőterembe, már megtett mindent. És hogy be is biztosítsuk a sikert, olyan kemény edzést írunk elő a részükre, hogy 3 napig sem épül fel belőle, mert ugye kemények vagyunk, mint a vídia, sőt no pain – no gain. Nos, erről nekem homlokegyenest más véleményem lenne, és aki arra pocsékolja az idejét, hogy engem olvasgat, az azért nem kap sokkot ettől a kijelentéstől.

Alapvetően ahol én élem az életem nem az edzés, nem a “workout”, nem a bootcamp vagy találjanak neki majd akármilyen nevet a jövőben – ezek amolyan tűzoltások, ahol az edző vigyorogva kérdezi meg a tanulókat, “na ugye milyen kemény edzés volt, most ugye 3 napig mozdulni sem tudtok?” Nagy tisztelettel kérdezem meg, hogy mit nehezebb vezetni: kemény vagy hasznos edzést? Micsoda, hogy a kemény edzés nem feltétlenül hatékony? Hát nem…

Én azt gondolom az én feladatom – mint edző – hogy a tanulóim megszeressék a mozgást, és megtanulják az alapokat. Annyira, hogy akkor is képesek legyenek mozogni, amikor nem vagyok velük, ami lássuk be, mégis több idő, mint amikor velük vagyok. A heti 2-3 edzés az edzővel szakmai felügyeletet és kontrollt biztosít, de itt sem lehet minden edzés egyformán kemény és megint csak mondom, a cél az, hogy a tanuló akkor is mozogjon, amikor nem a hivatalos edzésnapjait tölti.

Például nálunk a 360GYM-ben az edzők megtanulják és megtanítják a Primal Move bemelegítés blokkot, amit a tanuló akkor is el tud végezni, ha éppen aznap az edzőterem közelébe sem megy, vagy amikor utazik esetleg a haverokkal focizik a hétvégén… És kap elegendő muníciót arra az esetre is, ha nem tudna aznap edzeni edzői felügyelettel. Na de akkor miért is jár hozzánk bárki is? Közösség, szakmai felügyelet, állandó fejlődés, érdekes és kihívásokkal teli edzések.

Visszatérve az eredeti kérdésre. Heti hányszor kellene mozognod? Minden nap. Eltérő intenzitással, de ugyanazért a célért. Magért a mozgásért.